Miley szereplései
A kezdetektől mostanáig!
Szereplései:
Az első szerepe 2003-ban volt, amikor helyettesként apukájával játszhatott a "Doc" című TV sorozatban, ahol Kylie-t a belevaló csajszit játszhatta.
Még abban az évben a mozivásznon debütált a Big Fish (Nagy Hal) című filmben amiben Ruthie-t alakította.
Majd Rhonda Vincent 'If Heartaches have Wings' klippjében szerepelt. És szerepelt a Colgate Country Showdown-ban, édesapjával Billy Ray Cyrus-al.
Még csak 12 éves volt, amikor elöszőr édesapja mellett színpadra léphetett.
Aztán jött a nagy áttörés A Hannah Montana. 2006. június 22-én élő koncertet adott, a floridai Disney World-ben,Hannah Montana-ként, majd a The Cheetah Girls nevű formációval indult koncertkörútra.
2006. október 24-én megjelent a Hannah Montana soundtrack-je, ami több hétig vezette a különböző zenei listákat.
2007. jún. 26-án megjelent a következő lemez, mely a Hannah Montana2:Meet Miley Cyrus nevet viseli. Erre az albumra Cyrus nyolc dalt is írt.
A Harry Potter és a Főnix rendje bemutatóján Miley úgy nyilatkozott, hogy dolgoznak egy Hannah Montana mozifilm ötletén.
A Disney piacra dobott Hannah Montana ruhákat, és kiegészítőket, amiknek a tervezésében Cyrus is közreműködött. Szerinte ezek, nem nevetséges jelmezek lettek, hanem olyan ruhák amiket Hannah és a barátai is szívesen hordanak.
2007. okt. 18-án indul útjára a Best of Both Worlds Tour, St. Louis, Missouri-ból, és 2008. jan. 9-én New York-ban ér véget.
Sőt a High School Musical 2-ben is feltünt néhány percre.
|