A Jonas Brothers házhoz megy
Az Obama lányok első estéje eseménydúsan telt a Fehér Házban.
Az Obama-lányok már az első fehér házi éjszakájukon megtanulták, mit is jelent elnöki csemetének lenni. Miközben szüleik az elnök beiktatásának tiszteletére rendezett bálon mulattak, addig a gyerekek váratlan látogatókat fogadtak - washingtoni otthonukban ugyanis meglepte őket a népszerű tini zenekar, a Jonas Brothers.
A tízéves Sasha és húga, a hétéves Malia épp az új otthonukat fedezték fel a rájuk vigyázó személyzettel, amikor csöngettek, az ajtóban pedig olyan kép fogadta őket, amiről a legtöbb amerikai tinilány álmodni sem mer. Ott ugyanis Kevin, Joe és Nick, azaz a Jonas Brothers tagjai álltak, akik azért érkeztek, hogy egy kicsit feldobják az elnöki lányok első fehér házi napját.
Ez azonban nem az első alkalom volt, hogy az Obama-gyerekek találkoztak kedvenceikkel. A fiúkkal legutóbb hétfőn este futottak össze, amikor édesanyjukkal és 14 ezer rajongóval együtt részt vettek a gyerekeknek szervezett beiktatási koncerten.
|